Nagy lendülettel készült

ez a takaró a hét végén, a minta Ricky Tims leírása alapján készült. A varrógépemmel sem volt semmi baj, tökéletesen engedelmeskedett a tűzéskor. Kolléganőmnek varrtam nyugdíjba vonulására. Már régóta így terveztem, aztán az idő fogyott, én meg már le is mondtam róla. Aztán valahogy elkezdtem csinálni a hét végén és vasárnap jó későn el is készült. Reggel mosás után fényképeztem, mert holnap már át is adom.
Ezért örökítettem meg, mert tavaly öcsém születésnapi takarójáról, ami szintén az utolsó percben lett kész, nem készült kép.






Nem jelentkezem mostanában a blogon, még egy szoknyányi új mutatni valóm sincs. Inkább családi és baráti születésnapi találkozók töltik ki a hétvégét.
Tegnap éppen egy különleges reggelire hívtam meg a családot, fiunk születésnapja alkalmából. Anyahajó beszámolóján felbuzdulva reggeliztünk együtt ritkán látott csemetéinkkel. Bár egy délben következő szélesebb körű családi program miatt nem volt elég ráérős, de szerintem jól sikerült. Kalácsot, brióst és mandulatortát sütöttem, de voltak készen vett ételek is.
Még tegnap egy régen varrt takarómat láthattam újra. Így unokával együtt meg duplán melengető látvány volt. A lépcsőn éppen ketten sétálunk sokadszorra, hogy megnézzük a macskát.
Gondoltam, ezt már mégiscsak feltöltöm a blogba.